”Van egy cégem, és szeretném szabályosan működtetni. De hol kezdjem?” – Ismerős az érzés?
Segítünk az első naptól szabályosan elindítani a vállalkozásodat! Ez nem merül ki annyiban, hogy megvan a könyvelő. Hiszen a könyvelő valószínűleg nem fog figyelmeztetni, hogy milyen egyéb kötelezettségeid vannak a cégalapítás után.
A munkavédelem és tűzvédelem pedig az első két olyan szakterület, amit egész egyszerűen nem kerülhetsz ki, ha vállalkozol, céget működtetsz.
De van egy jó hírünk! Nem kell szakértővé válnod. Mi megmutatjuk, hogy vállalkozóként mit kell elintézned, végig kísérünk ezen az úton és amennyire lehet „bírságállóvá” tesszük a céged.
Induló vállalkozás megfelelési, „bírságálló” csomagok
megmutatjuk, mit kell elintézned, és levesszük rólad a jogszabályi megfelelési feladatok terhét, mindezt úgy, hogy minimálisra csökkentjük a nagy értékű bírságok esélyét.
Szolgáltatási területeink
A vállalkozó fejében a „cégalapítás” egy konkrét esemény: beadta a papírokat, megkapta a cégjegyzékszámot, választott könyvelőt, megnyitotta a bankszámlát, és úgy érzi, készen is van. Pedig valójában ekkor kezdődik csak az igazi munka.
Egy vállalkozás működtetése folyamatos felelősséggel jár. A cégvezetőnek nemcsak a bevételekkel, a munkatársakkal és az ügyfelekkel kell foglalkoznia, hanem számos olyan jogszabályi előírásnak is meg kell felelnie, amelyekkel a mindennapi üzletmenet során nem feltétlenül találkozik. Munkavédelem, tűzvédelem, vagyonvédelem, biztonság, kötelező dokumentációk, oktatások, szabályzatok és egyéb előírások – ezek mind olyan területek, amelyek könnyen háttérbe szorulnak a napi feladatok mellett.
A probléma általában nem az, hogy egy vállalkozó szándékosan nem akar megfelelni a szabályoknak. Egyszerűen nincs ideje minden egyes előírást követni, értelmezni, dokumentálni és számon tartani. Ráadásul egy hiányzó dokumentum, egy elmaradt oktatás vagy egy nem megfelelően kialakított folyamat sokszor csak akkor válik láthatóvá, amikor már megtörtént a baj – például egy hatósági ellenőrzés, egy munkahelyi baleset vagy egy káresemény során.
Mi abban segítünk, hogy ne utólag kelljen kapkodni.
10 éves gyakorlati tapasztalatunkra támaszkodva segítünk eligazodni azokban a bürokratikus és szakmai útvesztőkben, amelyek egy vállalkozás mindennapi működésének részét képezik. Átnézzük, hogy az adott cégnek milyen kötelezettségei vannak, mire kell figyelnie, milyen dokumentumokra és szabályzatokra van szüksége, milyen oktatásokat kell megtartani, és hol vannak olyan hiányosságok, amelyek később komoly problémát okozhatnak.
Nem az a célunk, hogy újabb terhet tegyünk a cégvezető vállára. Éppen ellenkezőleg: levesszük róla azoknak a feladatoknak a jelentős részét, amelyekhez speciális szaktudás, folyamatos jogszabálykövetés és idő szükséges.
A főbb szolgáltatási területeinken nemcsak papírokat készítünk. Komplex megoldásokban gondolkodunk. Feltárjuk a problémákat, elmondjuk, mit és miért szükséges megtenni, majd segítünk abban is, hogy a szükséges intézkedések valóban megvalósuljanak.
Egy jól működő vállalkozásnál a megfelelés nem arról szól, hogy minden irat szépen el van rakva egy mappába. Arról szól, hogy a szabályoknak megfelelő folyamatok a gyakorlatban is működnek, a munkatársak tudják, mi a feladatuk, a szükséges dokumentáció rendelkezésre áll, és egy ellenőrzés során nem akkor kell elkezdeni keresni a hiányzó dolgokat.
A megelőzés mindig egyszerűbb és kiszámíthatóbb, mint egy bírság, egy baleset vagy egy hatósági eljárás következményeivel foglalkozni.
Ne várja meg, amíg egy ellenőrzés során derül ki, hogy valami hiányzik!
Egy munkavédelmi vagy tűzvédelmi hiányosság, egy elmaradt oktatás vagy egy nem megfelelő dokumentáció akár jelentős anyagi és működési kockázatot is jelenthet a vállalkozás számára.
Ne kockáztassa vállalkozása működését és többéves munkáját azért, mert nincs ideje minden előírást egyedül követni.
Bízza ránk a megfelelés szakmai részét, mi pedig segítünk abban, hogy Ön arra koncentrálhasson, amihez igazán ért: vállalkozása működtetésére és fejlesztésére.
Ne várja meg, míg érkezik az akár 100.000.000 Ft-os munkavédelmi bírság!
Bízza ránk, mi megoldjuk!
Munkavédelmi megfeleltés
Felmérjük vállalkozása munkavédelmi kötelezettségeit, azonosítjuk a szükséges dokumentumokat, szabályzatokat és oktatásokat, valamint feltárjuk az esetleges hiányosságokat. Segítünk a szükséges intézkedések megtételében a munkavédelmi jogszabályi előírásoknak megfelelően, hogy cége biztonságosan és szabályosan működhessen. A teljes folyamatban szakmai segítséget nyújtunk, így Önnek nem kell egyedül eligazodnia a munkavédelmi követelmények között.
Tűzvédelmi megfeleltetés
Gondoskodunk arról, hogy vállalkozása tűzvédelmi szempontból felkészült és szabályos legyen. Áttekintjük a helyszín, a működés és a munkavégzés tűzvédelmi kockázatait, feltárjuk a szükséges intézkedéseket, és támogatást nyújtunk azok gyakorlati megvalósításában. A cél egyszerű: ne egy ellenőrzés során derüljön ki, hogy valami hiányzik.
Vagyonvédelemi és biztonsági megfeleltetés
Áttekintjük vállalkozása vagyonvédelmi és biztonsági helyzetét, feltárjuk a lehetséges kockázatokat és a hiányosságokat, majd segítünk azok megszüntetésében. Megnézzük, milyen intézkedésekre és megoldásokra van szükség ahhoz, hogy vállalkozása, munkatársai és értékei védve legyenek.
Komplex profitmaximalizáló üzletfejlesztési tanácsadás
Áttekintjük vállalkozása működését, feltárjuk a növekedés és a nagyobb profit lehetőségeit, majd konkrét javaslatokat teszünk a fejlesztésre. Segítünk megtalálni azokat a pontokat, ahol hatékonyabban működhet, több bevételt érhet el, vagy csökkentheti a felesleges költségeket – a cél, hogy a vállalkozásból többet hozzunk ki.
Értékszállítás - értékkíséret
Biztonságban tudhatja értékeit a szállítás teljes ideje alatt. Az értékszállítást és értékkíséretet az adott feladathoz igazítva, körültekintően és megbízhatóan végezzük, legyen szó készpénzről, fontos dokumentumokról vagy egyéb nagy értékű küldeményről. A szervezéstől a célba érkezésig gondoskodunk arról, hogy az értékek a lehető legnagyobb biztonságban legyenek.
Hírlevél feliratkozás
maradjon naprakész és kapjon értesítést a legfontosabb munka- és tűzvédelmi jogszabályváltozásokról